A Lídia ügyvédnő című kosztümös minisorozat a Netflix legújabb tartalma. Főszerepében Lidia Poët alakja áll, aki Olaszország első ügyvédnőjeként vívott szélmalomharcot azért, hogy hivatását gyakorolhassa. Az igaz történeten alapuló szórakoztató limonádé, több mint könnyű kikapcsolódás. Részenként egy-egy krimi, és egy emlékeztetés arra, hogy mára a nőknek milyen áron lettek (elvileg) jogaik.
A Lídia ügyvédnő (eredeti címe: La legge di Lidia Poet) egy hatrészes, kosztümös minisorozat. Mit ne mondjak, szerintem szórakoztató, abban az értelemben mindenképpen, hogy eltereli az ember figyelmét a hétköznapokról.
Egyrészt mert látványos. Na nem csak azért, mert a nők olykor meztelenek, mert buja jelenetek láthatóak benne és nem is azért, mert még a nyomor is erőteljesen színes a kosztümökön, a bútorokon, a környezeten keresztül. Hanem, mert olyan nagyon igaz, még ha nagy része kitalált is.
Mert másrészt, a kitalált bűntények és azok felderítésének körülményeiben újra és újra előkerül valami arról, milyen más volt a nők élete, mintegy száznegyven évvel ezelőtt, mint most. Vagy éppen mégsem. Hiszen a nők még ma is gyakran szélmalomharcot vívnak önmagukért. Erre felfigyelni, emlékezni, még akkor is kikapcsoló, ha mélyebben gondolkodunk el arról, milyen ma nőként érvényesülni. Szerintem, gyakran nehéz.
Lídia ügyvédnő: Igaz történet, nem teljesen
A Lídia ügyvédnő című minisorozat egy újabb igaz történetből merített. Főszereplője Lidia Poët, Olaszország első női ügyvédje, aki egész életében szélmalomharcot vívott azért, hogy valójában gyakorolhassa a hivatását. Kétségkívül abban az időben a fejlődés korát élik, mégis ezzel szemben a nők még mindig ki vannak zárva a legtöbb szakma gyakorlásából, és még mindig az a „normális” ha egy nő férjhez megy, mintsem tanul, dolgozik.
1883-at írunk, Olaszország első női ügyvédje áll a főszerepben, akit eltiltottak az ügyvédi hivatás gyakorlásától, ám a szintén ügyvéd bátyja hátszelében mégis tovább folytatja a hivatását. Miközben fellebbezést készít elő a bíróság döntésének megváltoztatására. Mert Lídiának az igazság a fontosabb, és ezért nyomozni sem restell. Mégpedig nem is rosszul. Mindenképpen jobban, mint a bátyja, akit nem az igazság érdekel, csak az, hogy olyan ügyeket vállaljon, ami elfogadható, amivel nyugodtan végezheti a munkáját.
Vele szemben Lídiát könnyen megragadják a részletek, bátran mer gondolkodni, és ravaszul cselekedni is, ha az eset vagy a saját érvényesülése úgy kívánja. De a megfelelő pillanatban valódi nő, kibuggyan a könnye, ha családi kötelékről, szeretetről van szó. Amitől csak egy pillanatra fogja el a gyengeség.
Lídia a Netflixen több, mint egy védőügyvéd, inkább olyan, mint Enola Holmes alakja, csak idősebb és kacérabb kiadásban kutatja az igazságot. Ismerve már az akkoriban még olyan újszerűnek mondható kriminalisztikai módszereket, mint az ujjlenyomat-vizsgálat vagy a hazugságvizsgálati módszer. És az sem számít neki, ha biciklire kell ülni, fegyvert kell ragadnia , kurvának kell állnia, vagy vonatszerelvényeken kell átmásznia. Mindezt abroncsos aljú ruhában. Mert miért is ne. Megy ez nem farmerben is.
Nincs több kérdésem
A valódi Lídia ügyvédnő alakja felkeltette az érdeklődésemet, miközben szívesen elnéztem és drukkoltam a sorozatbeli énjének, akit Matilda De Angelis játszik. Aki – ettől sem vonatkoztathatok el – gyönyörű ruhákat visel.
Az eredeti Lídia is valószínűleg hasonlóan szép ruhákat viselhetett, hiszen egy gazdag család legkisebb gyermekeként született 1855-ben Traverse-ben. Lídiát négy bátyja és három nővére előzte meg a sorban. Pinerolóba Enricó nevű, ügyvéd bátyjával költözött, ahol tanári oklevelet szerzett. De esze ágában sem volt tanárként dolgoznia.
A családja Lídiát így a Genfi-tó melletti Aubonba küldi, hogy németül és angolul tanuljon. Amikor viszont 1878-ban visszatér Pinerolóba, beiratkozik a torinói egyetem jogi karára, és 1881. június 17-én diplomavizsgát tesz a nők társadalmi helyzetéről, különös tekintettel a nők választójogával kapcsolatosan.
A diploma sikeres megszerzése után két évet tölt el Cesare Bertea szenátor irodájában. 1883-ban pedig leteszi az összes vizsgáját, hogy ügyvéd lehessen, majd kéri felvételét az ügyvédi névjegyzékbe, kamarába. A kérelem meglepetést és vitát vált ki, mert ez az első ilyen esett a torinoi törvényszéken, hogy nő akarna feliratkozni.
1883-ban a torinói fellebbviteli bíróság királyi főügyésze is ellenzi a nyilvántartásba vételt, amit a fellebbviteli bíróság el is fogad pár hónappal később, a korabeli jogszabályokra hivatkozva, amelyek nem biztosították a nőknek az ügyvédi tevékenység jogát.
Ezek után Lídia nemcsak a nők, hanem a marginalizáltak, a kiskorúak és foglyok jogainak védelmében is részt vesz, főleg diplomáciai képviselőként. Végül 1920-ban, 65 éves korában, egy 1919-es törvény az, amivel bekerül az ügyvédi névjegyzékbe, ez volt az a törvény, amely megnyitott a nők előtt a karrier kapuját a legtöbb hivatásban, kivéve az igazságszolgáltatást.
Szélmalomharcban – az első magyar ügyvédnő
A magyar „ügyvédnők anyját” többnyire elfeledte az utókor. A Diósjenőn 1897-ben született Ungár Margit történelmet írt azzal, hogy ő lett Magyarországon (és egyben Ausztriában) az első nő, aki jogi diplomát szerzett, szintén nem könnyű úton. A jogi diploma megszerzéséig ezernyi akadályt kellett leküzdenie, például az egyetemi felvételinek előfeltétele volt, hogy minden tárgyból kitűnő legyen – miközben a férfiaknál ez nem volt kikötés.
Később pedig a fővárosban szeretett volna továbbtanulni, amit nem engedélyeztek, így előbb Debrecenben, majd Szegeden folytatta jogi tanulmányait. Mi több elsőéves joghallgató volt, amikor visszavonták azt a rendelkezést, ami engedélyezte, hogy nők is járhassanak jogi egyetemre. Azonban az erről szóló törvénycikk azt is kimondta, hogy a tiltások
az előző tanévekben már beiratkozva volt rendes hallgatók […] további beiratkozási jogát nem érintik, amennyiben nemzethűségi és erkölcsi tekintetben feltétlenül megbízhatók.
Ungár Margit így folytathatta tanulmányait, amit nem is akárhogyan: minden vizsgáját és szigorlatát kitüntetéssel végezte, 1923-ban meg is szerezte a jogi diplomáját. Ezzel azonban nem elégedett meg, ügyvédként elszántan küzdött a nők és a házasságon kívül született gyermekek jogaiért, a megállást nem mutató szélmalomharcban.
A női ügyvédek idővonala a világban, ITT olvasható el.
Szélmalomharcban ma is
Említettem, szerintem ez a sorozat szórakoztató, számomra leginkább azért, mert folyton emlékeztet arra, hogy milyen sokat változott a világ az elmúlt 140 évben, és mégsem.
A sorozatban a következő magyarázat hangzik el arról, miért nem gyakorolhatta Lídia az ügyvédi hivatását:
„A bíróság egyértelműen kijelenti, hogy az ügyvédi kamara egy olyan hivatal, ahol nőknek nincs helyük. Helytelen és nem kívánatos lenne, ha a nők olyan vitákba avatkoznának bele, amelyek túlmutatnak a gyengébbik nem által szabott határokon. Nem is beszélve arról a tényről, hogy milyen veszélybe kerülne az ítélethozatal hitelességére, ha egy ügyvéd a tógája alatt különös és bizarr ruhaneműket viselne, melyeket a divat gyakorta rákényszerít a nőkre. Ennél fogva a nőket nem szabad megbízni olyan feladatok ellátásával, melyekre felépítésük folytán sem alkalmasak, és amelyek megakadályoznák őket abban, hogy a számukra alkalmas a feladatokat lássák el, különösen, ami a családon belüli szerepüket illeti.”
Lídia pedig mindezek ellen megy.
És megy ma is sok millió nő, amikor nap, mint nap egyensúlyozik a magánélete, a család és a hivatása között, amiről ma már senki nem akarja lebeszélni őt, mi több elvárja a társadalom, hogy a nő a gyermeknevelés mellett háztartást vezessen, dolgozzon, pénzt keressen, szolgálja ki a családját, a férjét a szeretetével, a figyelmével mindenképpen, pedig a „nő felépítése” mit sem változott az elmúlt száznegyven évben: nem lett több keze, sem lába, sem szélesebb válla, sem teherbíróbb a fizikuma, főleg nem klasszisokkal erősebb a lelke.
És nem azért teszi mindezt, mert nem tudja hol a helye, hanem mert ezt kívánja tőle az élet. Megtanulta azt is, amik túlmutatnak a saját – gyengébbik nem által szabott – határain. Szélmalomharcban élni nap, mint nap.
