Forró Anna sarudi származású hagyományőrző népdalénekes a nagymamájától és édesanyjától is tanulta a sarudi népdalok szövegét és dallamát, majd továbbadta azokat a fiának és a lányának is. A sarudi néphagyomány őrzése a Fölszállott a páva népzenei tehetségkutató versenyére, és Dél-Amerikába is eljutott. S onnan vissza. Forró Annával, egykori általános iskolai osztálytársa Polgár Ágnes beszélgetett.
Forró Anna hagyományőrző oldalával már az általános iskolában megismerkedhettem. Osztálytársak voltunk, és időnként az iskolai időn túl, egymás otthonában is megfordultunk, a szüleink mai napig ugyanabban az utcában laknak. Panni, ahogyan mi hívtuk őt, kitünő tanuló volt, néptáncolt és tízéves korától énekelt a Radnóti gimnázium kórusában. Később pedig a Szent István gimnázium magán ének szakára járt.
Pannival az egyik kedvenc török éttermében találkozunk ebédidőben. Némi nosztalgiázás után át is térünk arra, amiért találkoztunk, hogy meséljen a sarudi népdalokról. És a rend kedvéért térjünk vissza a hivatalos formára, az olvasónak Annának szólítom a sarudi származású népdalénekest.
Sarud községe a Tiszatónál
Hogy merre található Sarud, és miért fontos ez a település Forró Anna számára, ezzel kezdjük a beszélgetést. Anna elmondja, még a nagypapája vásárolt egy házat Sarudon, a Tisza-tó községében, ott ahol egykoron a nagymamája gyerekeskedett. Ez a ház, amit nyaralónak használnak, már Anna szüleié.
– A nyaralások nagy részét itt töltjük. Azt szoktam mondani, hogy Sarudnak százéves történelme van a népdaléneklésben. Már a nagymamám is sokat énekelt, volt ott egy iskolai gyermekkórus, amit egy kántortanító alapított. Az egyházi, templomi énekek mellett népdalokat, betyárdalokat is énekeltek – kezd a családi történetükbe.
Forró Anna és családja valóban generációk óta őrzik a sarudi népdalokat. Anna nagymamája és testvérei is énekeltek, így Anna anyukáját nem csak az édesanyja, hanem az ő keresztanyja is tanította a dalokra. Annának pedig a nagymamája és az édesanyja is átadta a dalokat, Anna pedig megtanította azokat a fiának Marcinak, és a lányának Borinak is.
Mi több, a Tisza-tó környéki népdalokat a Dél-Amerikában élő rokonok is ismerik, de erre később visszatérünk. Most lépjünk vissza időben mintegy száz évet.
A sarudi népdalok nyomában
Anna folytatja: – Sarudnak volt egy nótafája, Csörgő Máténé Mazug Mária, Marcsó néni a két világháború között, akit, amikor meglátogattam, kölcsön adta nekem a saját CD-gyűjteményét, hogy lemásolhassam, és megtanulhassam róla azokat a dalokat, amiket még ő maga énekelt fel. Ez az egyik alapja a sarudi daloknak, Marcsó néni néprajzilag is úgynevezett adatközlőnek tekinthető.
És kit nevezhetünk adatközlőnek? Annától megtudjuk, azokat az embereket nevezi a néprajzkutatás adatközlőnek, akik a vizsgált területen a hagyományos formákban éltek, s az ő tudásuk, tapasztalata jelentette a legbiztosabb fogódzót az általános ismeretek megszerzésében.
– Marcsó néni együtt summáskodott még a nagymamámmal, ami során együtt énekeltek. A summásságról a kizsákmányolás alapesetét gondolhatjuk, de a nagymamám a mezei idénymunkáról azt mesélte, hogy sok fiatal volt együtt, és ők akkor fiatalon bírták a munkát, a strapát és tulajdonképpen jól érezték magukat. Az Alföldön főleg a lányokat gyűjtötték össze az aratásra, ami alatt, és olykor utána esténként is még énekeltek, táncoltak együtt. Ott is tanult a nagymamám dalokat – meséli nekem Anna mosolyogva, talán pont úgy, ahogyan még a nagymamája mesélhette neki.
Például azokon az estéken, amikor együtt sétáltak Sarudon a csillagokat nézve.
– Az anyukám már Pesten született ezért ő nem nevezhető már úgynevezett adatközlőnek, de a nagymamám még annak számított, bár ő is elkerült már tizenhat évesen Sarudról, mert elárvult és a vőlegénye is meghalt a Don-kanyarban, de mindig ragaszkodott az otthonához, ezért is vásárolt házat a nagypapám Sarudon – pontosítja Anna a sarudi származását.
Este faluvégen jártam
Anna a gimnáziumi évek után jó ideig nem énekelt a foniáter javaslatára, amikor a hangja mutálni kezdett. – A lányok is mutálnak, csak ez nem a beszéd, hanem az énekhangot érinti. A Zeneakadémia Jazz szakja helyett így a Műszaki Egyetemre mentem, vegyészmérnök lettem. Akkor kezdtem később újra énekelni, amikor a gyerekeim megszülettek – emlékezik vissza.
Később Anna a Fölszállott a páva népzenei tehetségkutató versenyére kezdett igazán komolyan az énekléssel foglalkozni. A vetélkedőn Navratil Andrea vette pártfogásba, hozzá járt magán énekórákat venni a vetélkedő után is, majd Bognár Szilvia és Roza Bancseva segítette fejleszteni az énektudását.
A Hagyományok Háza által minden évben – a Táncháztalálkozóra időzítve – kiadott “Táncház – Népzene 2018” válogatáslemez bemutatójában is énekelt, mégpedig pont az Este későn faluvégen jártam című dalt, ami azokra az estékre emlékezteti Annát, amikor kislány korában a nagymamájával sétált Sarudon a csillagos égbolt alatt.
Ami így kezdődik: Este későn faluvégen jártam, három csillagot az égen láttam, három csillag mind azt jelentgeti, hogy minékünk el kell nekünk innelyt menni.
Különbözőségek a sarudi és más népdalok között
A Fölszállott a Páva tehetségkutató versenyén Anna, a sarudi Pávakör dalaival indult, amik úgynevezett új típusú népdalok*. Amiknek az egyik tulajdonságuk az, hogy nem jellemzőek egyetlen egy térségre, hanem más, akár több helyen is éneklik azokat.
A tehetségkutató versenyen választott dalt például Erdélyben, a Mezőségben is éneklik, persze nem teljesen ugyanúgy, kisebb különbségek vannak bennük szövegben és dallamban is. A régi típusú népdalok azok, amikre inkább jellemző, hogy csak egy adott területen énekelték azokat. Anna hozzáteszi, szerinte azért az nagyon ritka, hogy egy dalt, tényleg csak egy faluban ismertek volna.
– A sarudi népdalokra hatással volt a Tisza-tó több népzenei tájegysége, például a Palócság déli része illetve Hortobágyról a hajdúsági népdalok, és a kunsági nóták szintén hatással voltak Sarudra – fejti ki.
Arra a kérdésre, hogy az új vagy a régi típusú népdalt nehezebb énekelnie, Anna így válaszol: – Az új stílusú népdalokban nagyon sokszor vannak oktávugrások, és sokkal nagyobb a hangterjedelmük, mint a régi típusúaknak. Mindig a Fújnak a fellegek dallal szoktam példálózni, hogy annak elvontabb szövege van mint az Ablakomba, ablakomba besütött a holdvilág dalnak.
A sarudi népdalokról Anna még elmondja, hogy Kodály Zoltán is gyűjtötte őket, például “A gőzösnek nyolc kereke” című, szomorkásabb elmélázó, úgynevezett hallgató dalt is. Nem Sarudon, hanem a kassai honvéd lábadozóban lelt rá a zeneszerző, zenetudós, ahol egy sarudi ember pár dalt lekottázott neki. Az adatközlő Vizes Mátyás volt. A kottáról készült fénykép ITT tekinthető meg.
– Ezt a dalt Kodály Zoltán 1916-ban gyűjtötte, de a Tisza-tó több településén, tehát nem csak Sarudon énekelték. Megtaláltam Poroszlón is, kicsit más szöveggel és dallammal – teszi hozzá Anna.
Egy népdal útja Sarudról Uruguay-ba, és vissza
Annával kicsit beszélgetünk az éneklés lélektani hatásáról is, arról, hogyan csökkenti a félelemérzetet az agyban, és hogy a gyereknek teljesen mindegy, hogy mit éneklünk a lényeg abban van, hogy tegyük. Ami nem kérdés Annáéknál. Elmeséli, hogy van egy olyan Tisza-tó környéki dal, ami a családján keresztül Dél-Amerikát is megjárta.
– A dédnagymamám testvére kivándorolt Uruguayba, még az 1920-as években. A dél-amerikai rokonok időnként átjönnek Európába. Az egyik ilyen látogatás alkalmával tőlük tanultam vissza egy olyan népdalt, amit korábban a család Egerben is énekelt. Megtaláltam ezt a katonadalt az interneten 1913-ból. Édesanyám, ha bejön, édesanyám, ha bejön Egerbe vonulós katonadal a rokonoktól visszaérkezve, Dél-amerika hatásra érezhetően változott, felvette a helyi, latinosabb stílust. Megtanultam ezt a dél-amerikai változatot és az eredetit.
Anna életének elvehetetlen része a néphagyomány őrzése, gyermekei is részt vesznek a fellépéseken, bár már a fia egyre nagyobb, van, hogy inkább már csak rögzíti videón a lányokat. Anna lánya Bori citerázik. A gyerekek is hoznak új dalokat haza a táncházból, iskolából.
Annát nem veszik teljesen körbe az autentikus tárgyak, ruhák, bútorok, mert nem akar száz évet visszamenni az időben, de egy-egy darabban igen. Ilyen például, a szőnyi nagymamától a konyhai tányértartó polc, vagy a szép dagasztó tálai, illetve még a fellépőruhái nevezhetőek autentikusnak.
Anna hevesi palóc kabátkáját a Hevesi Háziipari Szövetkezet készítette a számára, és a blúzok, amit a készítőjük ingvállaknak hív. Berzeviczy-Fehér Jánosné autentikus, gyönyörű, egyedi, hímzett, horgolt ingvállait nem csak Anna, hanem a gyermekei is viselik a fellépéseken.
- Bartók Béla és Kodály Zoltán a magyar népzenében két alapvetõ stílust különböztetett meg: a régit és az újat. A régi stílusú népdalok nagy része több százéves, gyökereik a honfoglalás előtti időkre nyúlnak vissza. Az új stílusú népdalok keletkezése a 19. századra tehető.
Címlap fotó: Dusa Gábor
