A könyvkötő mesterség szépsége elvehetetlen még úgyis, hogy egyre kevesebben birtokolják a szakma tudását. Ahogyan a lapokból ívek, majd abból könyvtest, a borítóval együtt végül egy egész könyv kerekedik ki. Ámbár Bridget Collins A könyvkötő című regényében a könyvkötő mesterek még ennél is többet tudnak: elvenni a bánatot, a szenvedést és a titkokat. Ami csak első hangzásra tűnik megváltó kegyelemnek.

Izgalmas olvasni valót, valóságos irodalmi kalandot nyújt a XXI. Század Kiadó gondozásában, megjelent kötet: A Könyvkötő. Szerzője a brit Bridget Collins, akinek azóta újabb remekműve is kapható: Árulások címmel, de mi most még az előző művéről írunk. A Könyvkötő regényről.

Mielőtt még belevágnék a regény ismertetésébe, el kell mondanom, hogy A könyvkötő közepesen hosszú, olykor részletgazdag, éppen ezért kimondottan intenzív regény. Nem az a típus, amit két metró megálló között, vagy egy előre meghatározott: ma is olvasok 15-20 perces intervallumban „le lehet zavarni” olvasmány lenne.

Azt is túlzás lenne róla állítani, hogy olyan bevackolós könyv lenne, amit egy csésze meleg tea vagy kávé társaságában olvasnánk, mert ehhez jó pár csészével el kell fogyasztanunk. Talán tényleg a nyugodt hétvégék, szünnapok, a hétköznap esték a legmegfelelőbbek hozzá.

Ráérősen, amennyire a cselekmény engedi, lassan magunkba ízlelve a történetet. Ami ébren tart, még késő este is olvasva ‒ ha tényleg részleteiben érdekel bennünket, hogy milyen a könyvkötő szakma, a lélek nyugtalansága és a mélyről fakadó, valódi szerelem.

Mondhatnám ‒ ha mindez nem érdekel, bele se kezdjünk, mert túl vontatott lesz a számunkra ‒ de nem mondom, mert véleményem szerint, kár lenne kihagyni.

A könyvkötő

Bridget Collins három részre, és abban huszonnyolc fejezetre bontotta a történetet. Az írónő külön dicséretére váljék, hogy a könyv megírásához nem csak elvégzett egy könyvkötészet-tanfolyamot, hanem még éveken keresztül ‒ saját maga megfogalmazásában ‒ butácska kérdéseket intézett oktatója, Paul Jarvis felé, hogy tényleg pontosan írhassa le, mit és hogyan tesz egy könyvkötő.

Én magam ezt a szakmát három éven át tanultam a nyomdaipari középiskolában, és ha olykor át-, vagy újrakötök egy könyvet, bennem is millió kérdés vetődik fel, így egyáltalán nem csodálkozom az írónő alaposságán.


De míg én „csupán” csak íveket erősítek egymáshoz, oromszegélyt varrok a könyvtest védelmére, borítót készítek, majd díszítek és végül rögzítem egymáshoz a kettőt, addig Bridget Collins világában egy könyvkötő ennél jóval többet tesz. Hogy pontosan mit, az csak szépen lassan tárul fel az olvasó előtt. Elöljáróban annyit elárulok, köze van a bánathoz, a szenvedéshez és a titkokhoz is.


Első rész

Az első részben megismerkedünk a főszereplő fiúval: az alig felnőtt Emmett Farmerrel, aki a szüleivel és a húgával él együtt. A földművelésből élő család nem szegény, de nem is gazdag. Munkát nyújtanak másoknak, de lébecolásra már nem telik. Emmettnek is dolgoznia kellene, de már az első oldalon kiderül róla, egy sejtelmes betegségben szenved, amitől nem úgy bírja a munkát, mint annak előtte, hogy még egészséges volt.

Éppen ezért Emmettnek menni kell, nem maradhat otthon a családjával, nem dolgozhat a földeken és a ház körül. Levelet kap, benne meghívással egy könyvkötő műhelybe, ahová az apja kíséri el szekéren. Ebből is kitűnik, hogy nem a mai korban játszódik a regény.

A műhelyben nem egy férfi, hanem egy nő lesz a könyvkötő mestere Seredith, akit mindenki csak boszorkánynak hív. Emmett sokáig nem is tudja, mire fel ez a jelző, míg emlékeiből fel nem tör az a kép, amikor a szülei megszidták, mert egy könyvvel tért haza a vásárból. Azóta sincs elképzelése sem arról, hogy ugyan mit árthatnak azok a gyönyörűen megmunkált, bőrbe kötött, arannyal vert kötetek?

Emmett mindaddig nem is tudja meg, hogy miért nem láthat és köthet be egy teljes egész, valódi könyvet, miért csak a bőr előkészítésével, az előzék papírok (a többnyire hófehér színű, kemény papír a könyv elején és végén, ami összeköti a könyvtestet és a könyvfedelet) kell precízen előkészítenie, bőrt aranyozni, ahelyett, hogy a lapokat fűzné egymáshoz, a lapokat, amin nem tudja milyen történetek állnak.

A könyvek és azok titkai


A könyvek tartalmát titok fedi. Ahogyan azt is, hogy, aki könyvet rendel Seredith-től, az miért kerül a kötést követően olyan furcsa, elesett állapotba? Hasonlóba, mint Emmett maga is volt, amikor az a rejtélyes betegség rátört. Ami állítólag – szemben a megrendelőkkel – az ő könyvkötő arany tehetségét jövendölik, Seredith jóslata szerint.

Amikor megjelenik egy bizonyos Lucian Darnay, hogy segítséget kérjen Seredith-től egy kötési ügyben, akkor Emmettben és az olvasóban is valami sötét zaklatottság és kérdések sora merül fel: Mégis mit csinálhat egy könyvkötő, mit és hogyan köt bele a könyvekbe?

Ez a kérdés a fejezet végére nagyjából kiderül, amikor Emmett, egy tragikus fordulat után új könyvkötő műhelybe kerül, egy olyan helyre, amitől Seredith óvva intette őt. Itt már a kötészet valóságos üzleti alapon működik, és Emmett felismeri, hogy a könyvkötők a megrendelők bánatát, fájdalmát, szenvedését és legsötétebb titkait nem csak belekötik a könyvekbe, hanem azok őrzésével egyfajta hatalmat is gyakorolnak felettük. Ahogyan azok is, akik mások részére rendelnek kötést. Például az arisztokrata a cselédlány felett, vagy a szülő a férjhez adandó lánya, vagy nősülésre ítélt fia felett. Mert jobb, ha „tiszta gondolatokkal„ lépnek a fiatalok a házasságba.

Emmett első megbízása a Darnay házba szólítja, ahol Emmett nem csak élete első kötését végzi el, ami alatt kiderül a Darnay ház sötét titka, hanem meglát egy olyan kötetet is, amin a saját neve áll. A könyvben saját titkainak sötétségével.

Második rész

A második részben óriási időt ugrunk, és visszatérünk Emmett élettörténetének az elejére, hogy tulajdonképpen megismerjük mindazt az alapot, ami az ő fájdalmát, szenvedését és titkát alapozhatja meg, ami az ő könyvébe került.

Megismerkedünk a családjával, a húgával Alta-val, és újra felbukkan Lucian Darnay előttünk, itt még idegenként. Emmett tulajdonképpen itt ismerkedik meg Lucian Darnay-val, akire az első részben egyáltalán nem emlékezett.

Lucian Darnay a szomszédos, gazdag birtokos unokaöccse, akire Alta, Emmett húga szemet vetett. Olyannyira, hogy képes volt egy mocsaras hideg vízbe is belevetnie magát, hogy Darnay kimentse őt és megismerkedjenek.

Míg a szülők hagyják és bátorítják Altát, hogy a felépülése mellett udvaroltasson magának Lucian Darnay-val, mert az kivételes életet nyújthatna a lánynak, addig Emmett megmagyarázhatatlan módon idegenkedik ettől. Heteken át igyekszik maguktól távol tartani, vagy legalábbis megnehezíteni Darnay jelenlétét. Ám a szülők megkérik Emmettet, hogy segítse Alta és Lucian összeboronálását.

Az idő múlásával Emmett ráeszmél arra, hogy kivételes kötődésük, vonzalmuk van egymás irányába Luciannal. A két férfiben szerelem ébred. A fejezet végére a beteljesülni látszódó szerelem kiderül, amit egyikük családja sem néz jó szemmel.


Harmadik rész

A nem elfogadott szerelem messzire viszi egymástól a két fiatalembert, de közelebb az olvasót a megoldáshoz.

Bridget Collins ebben a fejezetben még inkább megbabonázza az olvasót, mert a történet innentől fogva már Lucian szemszögéből van megfogalmazva.

Kiderül, nem csak Emmettnek van saját könyve, hanem Luciannak is. Márpedig akinek nevén könyv van, annak van bekötött bánata, szenvedése és titka is.

A könyvkötés mestersége egyszerre szép, nemes és bizarr, veszélyes. Mert minden egyes kötéssel bár megszabadul a lélek a kíntól, de a személy is egyre kevesebbet tud önmagáról. A kötések az öntudatot roncsolják azzal, hogy a kötött személy elfelejti a szenvedése tárgyát is, vagyis a lelke is csonkul.

Emmett is elfelejtette Luciant, ahogy Lucian is elfelejtette Emmettet. Míg a második rész végére már ismerjük Emmett történetét, addig Lucian élettörténete a harmadik fejezetben bontakozik ki, egy veszélyektől nem mentes nyomozással.

Bridgett Collins világában a könyvek kétfélék lehetnek, és különbözőségük között nagyon vékony a határ.

Vannak a valódi élettörténetek amiktől tulajdonosai (vagy a megrendelők) meg akarnak szabadulni és könyvekbe kötnek. És vannak a fikciós, kitalált regények, amik viszont gyakran a valódi élettörténetekből táplálkoznak.

Ám míg az előbbieket a valódi könyvkötők nem csak bekötik, hanem gondosan őrzik, és vigyázni igyekeznek tulajdonosait, addig azok a könyvkötők, akik mindebből nagy nyereséget remélnek, akár tovább is adják a bekötött történeteket, mintha csak fikciók lennének.

Fotó: Szerző