Az elmúlás legalább annyira foglalkoztatja az emberiséget, mint a születés és maga az élet. Talán még jobban is. Hiába tudjuk, hogy az élet nem tart örökké, a kérdés, hogy mi megmaradunk valakinek az emlékezetében? Nyomot hagyunk? Vagy amit betemet a föld, az örökre eltűnik? Hogyan őrizhetjük meg? Mint azokat a leleteket, amelyek egy ásatás során bukkannak elő a föld alól. S amelyek régi civilizációk emlékőrzői.

Emlékek a föld alatt. Ha valamit betemet a föld, az örökre ott is marad? Attól is függ, milyen emlékekről van szó. Ha valamilyen tárgyról, akkor csak akkor kerülhet elő, ha valaki rátalál. De ha a föld alatt van, és nem keresik, ez talán soha nem következik be. A legjobb példa erre valamilyen régészeti lelet. Amelyet hiba keresnek, nem biztos, hogy előkerül.

Vagy tudják, hogy hol van, de nincsen lehetőség a föld mélyére ásni. Ha pedig valahol mégis felbukkan, az óriási siker. Egy ilyen régészeti lelet feltárását mutatja be az Ásatás című film. De ez a film nem kizárólag a régészetről szól. Nem az ásás a lényeg, hanem annál sokkal több.

Emlékek a föld alatt

Mondhatjuk, hogy a régészeti leleteket igencsak jelentősek. Nem csak emlékek azok, hanem beszámolnak sok mindenről, amelyről a mai ember már nem tudhat. Egy másik világba röpítenek vissza. A múltba, de hát már csak ilyenek az emlékek a föld alatt. Hogyan éltek a korábbi emberek? Milyen civilizációk léteztek? Milyen tárgyakat mire használhattak? Az átlagemberek valószínűleg ilyen, és ehhez hasonló kérdésekre kíváncsiak.

Aztán persze szeretnék is látni ezeket az emlékeket, amelyek ilyenkor már kincsnek számítanak. Hiszen évszázadok, netán évezredek után jutottak fel újra földfelszín fölé. A régészet minden bizonnyal nagyon összetett tudomány. S talán azt elárulhatom, hogy a Netflix Ásatás című filmjéből csak a régészeti munka egy kis szeletébe pillanthatunk be. De ennél sokkal többet kaphatunk a filmtől.

Mégpedig azt, hogy az emlékek a föld alatt mind nyomot hagynak. Hogy mi emberek jelen voltunk. Itt voltunk. Itt éltünk egyszer. Nem tűntünk el teljesen. Filozófiai  mélységű fejtegetés ez, de lényeges feltétele a létezésnek nyomot hagyni.

Kincsek a hajóban

Ha már régészet: az Ásatásban valóban vannak emlékek a föld alatt. Mégpedig milyenek! Basil Brown (Ralph Fiennes) régészeti munkás közvetlenül a második világháború kirobbanása előtt Edith Pretty (Carey Mulligan) megbízásából áll neki ásni Sutton Hoo-ban.

Az itt található dombokat szeretnék feltárni, mert érzik, hogy van ott valami. És valóban. Az egyszerű munkás óriási tapasztalattal rendelkezik. Mindent, amit tud, az édesapjától tanulta, s ő is bizonyíték rá, hogy az, ha valaki csak egy munkás, attól még lehet művelt, olvasott ember.

A történet szempontjából ez is lényeges kérdés, ugyanis kezdetben az ipswichi majd maga a British Museum is jelentkezne a leletekért, holott a régészeti munkálatokat azelőtt nem akarták elkezdeni. De Basil jött, és ásott. És olyasmire bukkant, amely igazi különlegesség: minden idők legnagyobb angolszász kincsleletét ásták ki a föld alól. Több száz éves emlékek ezek. Egy hajó testében.

Az ember nem tűnik el, nyomot hagy

Miközben Basil és emberei, később pedig már a British Múzeum munkatársai is ásnak, halad tovább az élet. Ahogyan szokott, sok szépséggel, de fájdalommal is teletűzdelve. Az Ásatás mégsem hagyja, hogy búslakodjunk ezen. Sőt! Kiemeli, hogy miért is jó az élet. Az, ha valami (valaki?) a föld alatt van, attól még nem tűnik el.

Mrs. Pretty így fakad ki a film vége felé Basilnek, és világít rá a film mondanivalójára: Meghalunk, és elbomlunk. Nem élünk tovább. De Basil így válaszol: Ezzel nem értek egyet. Mióta az első ember lenyomatot hagyott egy barlang falán, valami folytonosnak a része vagyunk. Nem igazán halunk meg.

Ilyen az élet körforgása. Így kapcsolódik a múlt a jelenhez és a jövőhöz. A történelem az élethez. Mindannyian nyomot hagyunk.

Ugyanerre reflektál a folytatásban Basil és Mrs. Pretty tízéves-forma fia, Robert néhány rövid párbeszéde a kiásott leletekről. Basil megjegyzi, hogy ez a hajó nem megy sehova, csak összepréselt homok, s csak az idő tartja össze. Robert azonban tudja, hogy ahova ő szeretne vitorlázni ezzel a hajóval, ott ez nem számít. Igazán felemelő pillanat, amikor Robert édesanyjával a betemetés előtt álló hajótestben úszik el képzeletben a kozmoszba. Oda, ahova néhányan valóban előre haladnak, hogy ott várják be a szeretteiket. Így válik egy régészeti lelet helyszíne egy olyan hasonlattá, amely az életet és az elmúlást szemlélteti.

Tehát az emlékek a föld alatt nem tűnnek el, hiába temeti be a föld. Mindannyian nyomot hagyunk. Mi, akik egyszer részei voltunk az élet körforgásának. Nem múlhatunk el soha. Ahogyan az elásott kincsek is örökre megmaradnak.


Fotó: Netflix

Karóczkai-Müllner Helga