Milánó közelebb van, mint gondolnánk

Elrepültünk egy napra Milánóba. Reggel indultunk, és éjszaka már repültünk is vissza. Egy napba nem sok minden fér bele. Nem tudok részletesen beszámolni helyi nevezetességekről. Kettőt láttunk. Mi az élmény miatt érkeztünk. Amit megkaptunk.

Milánó közelebb van, mint gondolnánk. Repülővel elutazhatunk az olasz városba úgyis, hogy reggel Budapesten felszállunk a gépre, amely kevesebb, mint másfél óra múlva Milánóban landol. Majd aznap késő este már indulhatunk haza, Budapest felé. Talán sokaknak kevés ez az idő, amit a városban így eltölt. Tény, hogy nem elegendő ahhoz, hogy minden nevezetességet lássunk.

Még úgy sem érünk egy nap alatt a végére, hogy Milánót általában nem is annyira a látnivalói miatt keresik fel a turisták. Nekünk megérte. Az élmény miatt utaztunk így, amelyet a villámlátogatás alatt is megkaptunk. Utaztunk, kiszakadtunk a hétköznapokból. Egy napot külföldön töltöttünk, és még repültünk is.

Hogyan utaztunk?

Nettó tíz óra. Ennyi időt töltöttünk el Milánóban. Nem kapkodtunk, hogy lássunk mindent, amit az utazással kapcsolatos weboldalak és blogok ajánlanak. Inkább lassítottunk, és kiélveztük, hogy ott lehetünk. Magunkba szívtuk az élményt.

Nettó tíz óra mire elég? Először is el kell jutnunk a repülőtérről a városba, amely ha a Wizzair-t választjuk, a várostól nagyjából ötven perces vonatútra lévő Malpensa-i repülőtéren ér földet. Szerencsére a fél óránként közlekedő Malpensa Express a központi pályaudvarra viszi az utasait, ahonnan metróval könnyen elérhető a belváros.

Bevallom, mi kissé felkészületlenül utaztunk. A főbb turistalátványosságokkal ugyan tisztában voltunk, de hogy hogyan jutunk el oda, annak nem néztünk utána. Így a helyszínen tájékozódtunk, amely talán időt vett el a tényleges városnézésből, mégis hozzájárult ahhoz az élményhez, amely miatt Milánóba utaztunk.

Ugyanis amíg azt próbáltuk kitalálni, hogy merre induljunk, átélhettük, hogyan indul a milánói emberek reggele. Például reggelire is pizzát esznek, amelyet aprócska sütödékben vásárolnak meg. És nem sietnek.

Ma már nem megszokott, hogy a turisták útikönyvvel a kezükben keresik a látnivalókat. Ott a mobil, abban minden benne van. Ráadásul elnavigál bárhova. Bár olykor ő is téved. Hamar kiismertük magunkat a milánói metróhálózatban. Napi jegyet vettünk, ami talán túlzás utólag, mert csak két ajánlott látványosságot láttunk. De nem bántuk. A helyszínen lenni, és részt venni a forgatagban is ugyanolyan élmény, mint megnézni egy újabb épületet vagy tárgyakat egy múzeumban.

A központi pályaudvarról könnyedén elérhető metróval Milánó legemblematikusabb látnivalója, a Milánói Dóm. És csak egyszer kell átszállni a Duomo állomásig (ennél magától értetődőbb nevet nem is adhattak volna ennek az állomásnak, így könnyű megtalálni). Mi időnk nagy részét itt töltöttük, bár egyszer eltévedtünk.

Mit láttunk?

A mobil nem jól navigált. Már itthon jöttünk rá, hogy tulajdonképpen egy másik látványossághoz küldött minket. A Gioia állomás környékén ugyanis többszörösen díjnyertes, szintenként fákkal beültetett toronyházakat láthattunk volna, ha jobban körbenézünk. Mi akkor mentünk tovább a dóm felé, így sajnos lemaradtunk a függőleges erdőhöz hasonlító házakról.

De a dómot semmiképpen nem hagytuk volna ki. Tulajdonképpen itt töltöttük időnk nagy részét, ahogyan valószínűleg teszik azt a Milánóba érkező turisták. A Dóm téren rengeteg az ember. És rengeteg a galamb. Amit ügyesen kihasznál néhány helybéli, amikor kukoricát nyom a látogatók kezébe – persze pénzért –, hogy így fotózkodhassanak a madarakkal.

Mi ezt a mókát kihagytuk. A téren láthatjuk még Viktor Emánuel nem mindennapi módon megmintázott lovasszobrát is. A lovat szökkenés közben mintázta meg a szobrász, miközben a farkát hátracsapja.

A dóm kívül, belül gyönyörű. Egyrészt monumentális méretekkel bír. Másrészt látszik rajta az áldozatos munka, olyan aprólékosan díszített. Érdekes látvány, ahogyan a régi és a modern találkozik: a dómra kitett led-falon reklámokat láthattunk, ahogyan szintén egy az épületen csüngő molinón ruhamárkát reklámoznak.

A dóm körbejárása több órás program. A különböző részletekben hosszasan el lehet veszni. Egyből feltűnt egy érdekes – egyébként gyönyörű – szobor, amely inkább hasonlított egy biológia órán használatos szemléltető eszközhöz. Aztán kiderült, hogy a szobor Szent Bertalannak állít emléket, aki kegyetlen módon halt mártírhalált.

Aki ellátogat a dómhoz, nem hagyhatja ki, hogy felmenjen az épület legtetejére. Itt tényleg Milánó felett érezheti magát az ember. A csipkézett, díszes oszlopok között sétálva láttuk a toronydaruk tetejét. A dómtól nem kellett sokat sétálni egy másik helyi nevezetességig. A Galleria Vittorio Emanuele II. passzázs hasonló, mint nálunk a Váci utca. Csak ez fedett, és talán elegánsabb is. A kereszt alakú épület közepén ajánlott felnézni, hogy megcsodálhassuk a kupolát is. Neves divatházak üzleteit találjuk itt.

Mit ettünk?

Az olaszok valószínűleg szeretnek enni, hiszen Milánóban is egymást érik a különböző befogadóképességgel bíró étkezdék. Elegánsabb és autentikusabb helyek. Már a reggeli órákban is találtunk nyitva tartó bisztrót, pizzériát, ahol krémes és gyümölcsös süteményeket, bundázott szendvicseket, gazdagon megpakolt pizzaszeleteket válogattak előszeretettel a helyiek a tányérjukra reggeli gyanánt.

Manapság éttermet is internetes ajánlások alapján választunk. Mi most a megérzéseinkre hallgattunk. Nem akartunk közvetlenül a dóm mellett ebédelni, eldugottabb, meghittebb helyet kerestünk. Egyszerűen besétáltunk az egyik kis utcába. Itt több éttermet is találtunk, de a Ristorante Papa Francesco tűnt a legkedvesebbnek.

Nem volt telt ház, és a személyzet nagyon előzékenyen viselkedett. Pizzát, és a egy napi ajánlatban szereplő, krémes szósszal készült tésztát választottunk. Ez utóbbi a ház specialitása volt, s egy hatalmas guriga sajtban készítették el az asztalunk mellett. A pizza is rendkívül finom volt: vastag tésztás, de jól átsült, belül levegős tésztával, elegendő feltéttel.

Az olasz fagyi is messze földön híres. Szerencsére itt télen sem kell lemondani a jeges desszertről. Szinte minden utcába jut egy fagylaltozó is, ahol több íz közül válogathatunk.

Huszonötezer lépés

Milánó sokkal élhetőbb város, mint ahogyan mi arra számítottunk. Az utcákon sok az autó, sok az ember, de még sincs tömegnyomor. Az autósok ugyan gyakran dudálnak, de senki nem siet sehova. Kedvesek és közvetlenek az emberek. Arra is van ideje a helyieknek is, hogy beüljenek délután kávézni, és finomságokat falatozni.

Ahogyan reggelizőhely is akad szinte minden utcasarkon, kávézót is bárhol találunk. Ezt a már-már hedonista életstílust könnyen magáévá teszi a turista is. Találomra választottunk ki egyet, ahol a capucchino mellé szendvicsfalatkákat is kaptunk. Majdnem másfél órát ültünk a kávébárban. Megérdemeltük, hiszen aznap a mobilos applikáció szerint huszonötezer lépést tettünk meg.

Nem az volt a lényeg, hogy hova megyünk. Utazni akartunk. Repülőre szállni, és élvezni a gondtalanságot, amelyet szülőként, a hétköznapokon kevésbé élhetünk át. Erre tökéletes Milánó. Repülővel közel van, és olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy Magyarországról naponta többször indulnak oda és vissza járatok.

És ha merészek vagyunk, akár egy rövidebb vonatos kiruccanás is belefér. Még a nettó tíz órába is. Ahogyan láttuk, a központi pályaudvarra félóránként indulnak vonatok más városokba. Róma, Firenze is elérhető így. Mi talán legközelebb ezt is kipróbáljuk. Hiszen Milánó közelebb van, mint gondolnánk. Sőt, onnan vonattal már a fantasztikus Como-i tó is csak egy óra vonattal.

Úgyhogy a legközelebbi úti célunk: séta a Como-i tó partján. Átszállás Milánóban. Semmi sem lehetetlen. A közös élmény viszont felejthetetlen.

Fotók: Szerző