A hagyományainkat anélkül is őrizhetjük, hogy idén nem sok lehetőség van a locsolkodásra, legfeljebb csak házon belül. Hímes tojásokat még akkor is festhetünk, ha jóformán csak mi magunk és a szűk család gyönyörködik benne. A kézművesség amúgy is kikapcsol. Még akkor is, ha nem teljesen úgy sikerül, ahogyan a képen látjuk. Képes összeállításunkban hoztunk pár megoldást:
A tyúktojások még natúran is szépek, főleg, ha több színben tudjuk egy tálra kirakni. A tojás természetes formájában is sokszínű: lehet fehér, natúr tojásszínű vagy barna. Ha a tálra fehér alapon fekete foltos fürjtojás is kerül, az már igazán különleges teszi a húsvéti dekorációt.
Ám a hagyományaink szerint húsvétkor kifestjük a tojásokat. A hölgyek azzal várják a férfi locsolókat. Idén inkább csak az egyháztartásban élőket. De azért még festhetünk tojásokat. Miért is ne? Az alkotás öröméért. Az ünnepi hangulatért.
De mi legyen a tojással?
A tojásfestésnek tájegységeseinek más és más hagyománya volt az országunkban, a tojás hímezése mindenhol más motívumokat jelentett. Manapság pedig számtalan más technikával, mint a festés, díszíthetjük a tojásokat.
Tényleg csak a képzelet szabhat határt. És itt álljunk meg egy szóra, mert pont ez a lényeg, nem mindenkinek van ötlete, érzéke, elképzelése ahhoz, hogyan festhetné másként a tojásokat, mint színező tablettákkal, vagy temperával.
Mi legyen a tojással? Hogyan lehetne másként díszíteni még? Erre adunk választ a képgalériában. Húzza az egeret a képre a leírásért, vagy ha közelebbről szeretné megtekinteni, akkor kattintson a képre!
Az idény trendje a tollakkal ékesített tojások. A különféle tollakat kreatív üzletekből szerezhetjük be. A fehér vagy fehérre festett tojásokra, ragasztóval rögzíthetjük egészben vagy részben a tollakatA gipszből készült tál elkészítése hasonló, a korábbi gipszből készült tojásoknál:: De itt gipszcsíkokat használunk. Feltöltünk egy lufit vízzel, amit egy szélesebb salátás tálba teszünk, hogy felvegye a formáját. A kiálló részre hordjuk fel a benedvesített gipszcsíkokat. Legalább 3 óra, de inkább egy nap száradás után, lehántjuk a lufit a gipszről. Lefesthetjük, vagy decoupage eljárással bevonhatjuk részben vagy egészben. Lefújhatjuk nekünk tetsző festékkel. Használhatjuk dekorációs tálként virágnak, vagy feltölthetjük apró csokitojásokkal a locsolók megvendégeléséreAkár húsvéti füvet is ültethetünk benne. Kukorica, vagy búza füvet.Húsvéti dekoráció gipszből. A vízzel megtömött lufira hordjuk fel kézzel a vízzel elkevert gipszet. (A kézműves gipszet olyan arányba keverjük ki a vízzel, ahogyan a gyártó ajánlja!) Hagyjuk minimum három óráig, de inkább másnapig száradni. Az apró mintákat akkor érdemes belenyomni, amikor már félig megszáradt a gipsz. A teljesen kiszáradt gipszből vegyük ki a lufit. Majd fessük le a kívánt színre a tojásokat.Húsvéti dekoráció gipszből. Az eljárás ugyanaz, mint az előzőnél. A vízzel telített lufira hordjuk fel kézzel a vízzel elkevert gipszet. De itt jóval nagyobb nyílást hagyjunk, hogy tál funkciója legyen a tojásnak. (A kézműves gipszet olyan arányba keverjük ki a vízzel, ahogyan a gyártó ajánlja!) Hagyjuk minimum három óráig, de inkább másnapig száradni. Az apró mintákat akkor érdemes belenyomni, amikor már félig megszáradt a gipsz. A teljesen kiszáradt gipszből vegyük ki a lufit. Majd fessük le a kívánt színre a tojásokat.A tojásokat decoupage technikával is díszíthetjük. Főtt, vagy nyers, kifújt tojásra is ragaszthatunk szalvétát vagy újságpapírt. A nyers tojással óvatosabban jó bánnunk, mert könnyen betörhet. Zsírtalanítsuk a tojást, kenjük le vékonyan a speciális ragasztóval, majd a szalvétából egy rétegnyit simítsunk el a tojáson. Vigyázzunk, ha túl sok a decoupage ragasztó, akkor a szalvéta könnyen szakadhat. Nem baj, ha meggyűrődik a minta, úgy rusztikusabb hatást érhetünk el. Használhatunk úgynevezett repedő ragasztót is, attól antik hatású lesz a kép, mintha elszakadt volna a kortól.A hungarocell tojásokat, a korábbi főzésekből megmaradt héjakkal is díszíthetjük. Ehhez a hungarocell tojásokat körbekenjük ragasztóval és tetszés szerint mozaikban felragasztjuk a tojáshéj darabokat. Előtte vagy utána is lefesthetjük a tojásokatEbben az esetben magába a tojáshéjba öntjük a gipszet. Ehhez óvatosan nagyobb lyukat törünk a tojás tetején, amiből kiöntjük a nyers tojást. Átmossuk óvatosan a héjat, majd tojástartóba állítva megtöltjük a gipsszel. A gipsz kikeverésénél szorítkozzunk a kézműves gipsz csomagolásán olvashatókra. A kézzel felhordott gipszes lufikat minimum három óráig, de inkább másnapig hagyjuk száradni. Amikor megszáradt a gipsz, akkor mintha csak főtt tojást pucolnánk, lepucoljuk a tojás héját a gipszről. A véséssel kapjuk ezeket az érdekes mintákat a tojásokonAz aranyra festett tojásokra decoupage technikával újság vagy elhasznált könyv papírját is használhatjuk. Ragaszthatunk csíkokat, különfélén kivágott alakzatokat is, például szívecskét, nyuszit, tojás alakot isA pöttyös tojásokat egyszerűen vastag filccel is kipöttyözhetjük. A színes tojásokat húsleves kockából készült levesben főzhetjük különböző színűre, a színt a hozzáadott zöldség, gyümölcs vagy fűszer önmagában, vagy egymással kombinálva adja: áfonya – sötétkék-lilaáfonya és kurkuma – zöldkurkuma – sárgavörös káposzta – kékpaprika por – narancsinstant kávé por – barnalilahagyma héja – vörösesbarnaHa leveskockából készült húslevesben főzzük a tojásokat, már kapnak egy alapszínt. A különféle zöldségek és fűszerek más és más színt adhatnak nekik. Ha kész festékkel főzünk, akkor is lehet az alap a húslevesGondolta volna? A tojásokon ugyanúgy működnek a matricatetoválások, mint a bőrön. A nonfiguratív minták kimondottan jól mutatnak rajtuk. A megmosott, és szárazra törölt tojásra rakjuk a fóliájáról leválasztott tetoválást, úgy, hogy a mintát a tojás alakjához igazítjuk, majd egy nedves kendővel hozzá is nyomjuk a matrica teljes felületét. Vigyázzunk, óvatosan nyomjuk, hogy ne törjük össze a tojást. Tehetjük a natúr tojásokra, de le is festhetjük előtte azokat. Figyeljünk arra, hogy szárazra törölt felületre rakjuk a tetováló matricát.A csillogó tojásokat vagy egyenesen aranyra festjük, fújjuk, vagy előbb alapként például feketére vagy fehérre festjük. Az aranyozást végezhetjük aranyszóró spray-vel, vagy csillogó festékkel is. Márványos, mattos hatást azzal, ha még festéktől nedvesen megnyomkodjuk egy szivaccsal.Az egyszarvú tojásokhoz, a tojásokat először fehérre festjük, a szarvakat aranyra festett kartonból vagy arany színű cukorka papírból megformázzuk, a szemeket filccel felfestjük. Majd a szarvat és a művirágokat a tetejére ragasztjuk. A virágokat akár szalvétából is elkészíthetjük.Közös tálra pakolva: A pöttyösök, az egyszarvúak ész aranyozott tojások igazán mutatós húsvéti dekorációt adnakA különféle mintákat a tojások főzése előtt ragasszuk vagy kössük a tojásokra. Használhatunk vékony spárgát, vastagabb cérnát vagy matricákat.Ezt a képet direkt a végére hagytuk. Ehhez a megoldáshoz kell a legtöbb türelem, és nagyfokú precizitás. A kifújt és átmosott tojásokra elektromos gravírozóval vitték fel a mintát. A gravírozás technikáját sokat kell gyakorolni, pontos és stabil kézre van hozzá szükség. De a végeredmény önmagáért beszél.
Az élet sokszínű, ahogyan mi magunk is azok vagyunk. Témáinkat az életből merítjük, írásainkkal az élet valódiságát mutatjuk meg. Tőlünk mindenkinek. Embereknek emberségesen.
Szeretjük a sütiket. Sütemény és kávé/tea/limonádé mellett kellemesebb olvasni. Ha ön is így gondolja fogadja el az alábbiakat:
A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa. Adatvédelmi nyilatkozatunkban részletesen tájékozódhat, hogyan gondoskodunk adatai védelméről. A honlapunk használatával ön az adatvédelmi tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNemAdatvédelmi irányelvek