Szülőként minden reggel új lehetőséget kapunk arra, hogy jól lavírozzunk a gyermekünk és a különféle feladataink között, az ébresztő puszitól egészen a jó éjszakát ölelésig. Örök dilemmában élve: mi a fontosabb? A karrier, az anyagiak megteremtése és az otthonnal járó feladatok ellátása, vagy a gyerekkel töltött minőségi idő eltöltése? Egyedülálló szülőként ez különösen nehéz döntés. Mert miközben pótolnia kell a másik szülőt, egyedül kell anyagi jóllétet biztosítani, megoldania az élet adta feladatokat, és jelen is lenni a gyerek életében. Mindezt egyszerre és folyamatosan. Ami alatt elkényeztethetjük, de el is hanyagolhatjuk a gyerekünket. Vagy önmagunkat.

A lehetetlennek tűnő vállalkozás minduntalan kifog a szülőkön. Minden szülőn. Nincs kivétel. Örök dilemma, hogy mi a fontosabb, hogyan lehetünk jobb szülők, mivel adunk többet a gyerekünknek? Azzal, ha a legjobb és legbiztonságosabb körülményeket teremtjük meg mindannyiunk számára, vagy azzal, ha kevesebbel érjük be, de többet vagyunk jelen egymás életében? A kölykök nevelése nem egyszerű.

Állandó kérdés a szülői fejben: Mivel teszünk jobbat? Ha folyton dolgozunk, hajtunk, hogy minél több pénzünk legyen drágább holmikra, több kalandra, utazásra; vagy azzal, ha szűkösebben jut mindenre, de valójában képesek vagyunk figyelni és a gyerekünkkel megélni a számára fontos pillanatokat? Úgy tűnik nincs rá igazán jó válasz, vagy mindenkinek a saját válaszát kell megtalálnia, lehetőleg még időben. Hiszen a gyerekek, nem maradnak örökké gyerekek, ők is felnőttek lesznek, hamarabb is, mint újszülött korukban remélnénk.

Lavírozó szülő szorító helyzetben

Egyedülálló szülőként engem folyamatosan foglalkoztat ez a téma. Nem tud nem foglalkoztatni. Most is, amikor ezeket a sorokat írom, mert a (kis)fiam minduntalan megállít valamivel. Nálunk nagy gond a lefekvés. Nem szeret úgy elaludni, hogy tudja én még nem alszom. Teljesen mindegy számára, hogy dolgozom, olvasok esetleg filmezek még. Ha tovább ébren maradok, mint most, hogy írjak, akkor ő nehezebben alszik el. Amitől nekem lelkiismeret-furdalásom lesz. Egyszerre éget a vágy, hogy megírjam ezt a cikket, miközben szeretném megadni számára azt a békességet, hogy nyugodtan aludhat, nem marad le semmiről, anya is alszik. De nem alszom. Mert most a hétvégén láttam erről a témáról szóló új, francia filmet a Netflixen, és szeretném megírni ezt a cikket. Nehéz ügy.

Ez a kényszerű választási helyzet folyamatosan jelen van az életemben. Tudom, nem vagyok egyedül vele. Párban élő és egyedülálló szülők éppen úgy megélik. Van aki intenzíven, míg mások kevésbé erősen.

A karácsony közeledtével én különösen szorítóan élem meg. Gyakrabban teszem fel a kérdést: Mindenre szükségünk van, amit vásárolni szándékozunk az ünnepre hivatkozva, vagy többet jelent a közösen töltött minőségi idő?

Fehéren-feketén megfogalmazva: valóban többet dolgozzam azért, és így kevesebb időt töltsek a fiammal és pihenéssel csak azért, hogy valamire, bármire több pénzt költhessünk el? Mi éri meg jobban nekem, nekünk? Mivel adok többet a gyereknek és magamnak? A pénzzel, a csillogással vagy a vele való törődéssel? Tényleg érdemes többet hajtanom a saját elismerésem, karrierem és a nagyobb bevételem érdekében, mint megadnom a gyerekemnek (és magamnak) azt a soha be nem pótolható időt, ami most van? Hiszen már 12 éves. Nem marad örökké gyerek.

Elkényeztetett kölykök

Lavírozni a feladataink, önmagunk és a gyermekünk között nem könnyű feladat. Az Elkényeztetett kölykök című filmben az apának Francis Barteknek (Gerard Jungot) sem volt könnyű, a történet szerint 15 éve vesztette el a feleségét, és három gyermeke édesanyját. Francis a veszteséget nem tudta jól kezelni, a munkába temetkezett, és azzal áltatta magát, hogy legalább anyagilag mindent megad a gyerekeinek.

A már fiatal felnőtt gyerekeknek látszólag nem is lehet semmiben sem hiányérzetük, mindenük meg van. Pazar otthon Monacóban, márkás ruhák és cipők, szórakozási lehetőségek tucatjai, utazás korlátlanul, a legfinomabb pezsgő folyhat az egymást követő bulikon.

Stella, Philippe és Alexandre teljesen elkényeztetettnek és neveletlennek tűnnek, olyanoknak, akiket sosem ért még semmilyen bánat, baj, hiány, akiknek sosem kellett semmit sem az életért tenniük, viszont maradéktalanul és felelőtlenül élvezhetik azt. Munka, tanulás nélkül annyit, és arra költhetnek számolatlanul, amire szükségük sincs. Mert a Papa mindenre megteremti a pénzt. Még az olyan bugyuta üzleti ötletekre is, mint a légkondis alsógatya és az e-szivar. Ami ötletek csak azért pattannak ki az idősebb fiú fejéből, hogy valóban felhívja magára a Papa figyelmét. De valójában nem sikerül neki.

Egészen addig a pontig, mikor is a Papa ráébred arra, hogy bár mindent megadott a gyerekeinek, ezzel teljesen elkényeztette őket. A szemében a gyerekei hasztalannak, ostobának, lustának, telhetetlennek és szemtelennek tűnnek. Így megvonja tőlük a pénzcsapot, sőt olyan helyzetet teremt, amivel a gyerekeit (és önmagát) kiragadja a luxus környezetből, hogy egyik pillanatról a másikra egy fillér nélkül maradva kelljen azonnal munkába állniuk és megkeresniük a betevő falatra valót.

Elhanyagolt kölykök

Miközben a fiatal felnőtt gyerekek, a Papa várakozásaival szemben, eléggé ügyesen és gyorsan feltalálják magukat, a Papa szembesül azzal, hogy nem csak elkényeztette, hanem el is hanyagolta a gyerekeit. A gyerekek életében a pénz és a velejáró csillogás igazából csak egy űrt próbált kitölteni, egy olyan hiányt, amit semmi és senki nem pótolhat: a szülő jelenlétét. Az ő jelenlétét, és az elvesztett anya jelenlétét.

Amikor a csalás kiderül, a gyerekek zokon veszik a műveletet, és a Papát nem kímélve kitálalnak: hányszor lett volna szükségük rá az édesanyjuk halála után. Hányszor nem kapták meg azt a minőségi időt és valódi, értő figyelmet, amire gyerekként jobban szükségük lett volna, mint a pénzre. Hogy mennyire hiányzott nekik a folyton dolgozó apjuk.

Ez a film a hétvégi pihenésem része volt. És számomra egy figyelmeztetés arra, hogy nem minden a pénz, és nem elég egy gyereknek csupán a fizikai jelenlétünk. A velük töltött időnek minőséginek is kell lennie. Olyannak, amilyen elsősorban a gyereknek jó, és nem feltétlenül saját magunknak.

Nem elég a gyereket szép, minőségi ruhákba öltöztetni, finomabbnál-finomabb falatokkal kínálni, izgalmas és trendi játékokkal elhalmozni, programról-programra vinni, ha közben nem figyelünk valóban rájuk. Ha mindezekkel csak azért halmozzuk el őket, hogy legyen miről posztolni az Instagramon, és magunkat mentesíteni az alól a feladat alól, hogy tényleg a gyerekeinknek szánjuk magunkat. Mert például saját magunkkal vagyunk elfoglalva.

A lavírozásban a leghelyesebb szülői magatartásnak az tűnik, hogy bár nem kell és nem is szabad mindenáron magunk elé helyezni a gyerekeink érdekeit a sajátjainknál, de mégis törekednünk kell arra, hogy a gyerekünk legyen az első. Nem csak látszólag, hanem valójában is. Ehhez pedig tisztában kell lennünk azzal, hogy milyen a gyerekünk, mire van szüksége. És akkor is így kell tennünk, ha ez nehéz. Ha csak egyedül vagyunk rá. Addig míg még tehetjük. Mert a gyerekek sem maradnak gyerekek örökké.

Fotó: Netflix