Ha távol áll tőlük, hogy furcsa zajt keltő hangokat direkt monoton hallgassunk, akkor az ASMR feltehetőleg nem nekünk való. Vagy csak még nem találtuk meg azt a fajta hangkeltést, amire a testünk jól, mondhatni érzékien reagál. Pedig az ASMR zajkeltést a zenével is lehet ötvözni.

ASMR pop mondhatni egy új műfajt teremt a zenei világban, amiben a direkt módon tett zajkeltés mellett megszólal egy lágy hang, hogy a hallgató megnyugodjon, vagy ellenkezőleg egy erőteljes orgánum kimozdítsa a komfortzónájából és a tettek mezejére csalja. Már, akinek ez bejön.

Mert persze az idegesítő hangkeltéseket ki lehet kerülni, ha távol áll tőlünk. De ha mégis szeretnénk kellemesen megborzongni, érzéki izgalomba jönni, akkor érdemes más és más ASMR hangkeltéseket meghallgatnunk, hátha bejön valamelyikük. Mert az ASMR rajongók szerint mindenkinek csak meg kell találnia azt a hangot, ami a sajátja. Mit is pontosan?

Az ASMR rövidítése az Autonomous Sensory Meridian Response kifejezésnek, ami magyarul önkéntelen, nyugtató érzékszervi élményeket jelent, válaszokat, amelyeket a testünk reagál, többek között a hangokra. Például kellemes közérzetet, bizsergést vagy remegést idéznek elő a testben, lúdbőrt a karukon, lepkéket a gyomrunkban. Hasonlóan mint a kedvenc zeneszámunk, aminek már néhány hangjegyétől jól érezzük magunkat. Annyira, hogy azonnal teljes hangerőre nyomnánk. Vagy mert kedves emlékeket idéz fel, reménnyel tölt el. Esetleg annyira, hogy a megnyugtató zajélmény máris biztonságérzetet nyújt. Vannak, akik ASMR zajokra alszanak el, például suttogással, vagy külön féle tárgyak suhintásával, dörzsölésével, nyomkodásával kiváltott monoton „zajokra”.

Ezek a hangok nagyon sokfélék lehetnek, például a billentyűzet sercegésének a hangja, míg én ezeket a sorokat bepötyögöm, vagy a száraz kukoricacsutka morzsolása, egy női hang suttogása, a hosszú haj fésülésének a sercegése, az esőcseppek koppanása az ablakon, vagy az autóban az ablaktörlő súrlódása, a zöldségek felszeletelésének a kattogása. Amelyek, bármilyen furcsa, de tényleg olyan érzelmi, érzéki reakciókat váltanak ki egyes emberekből, mint amikor a kedvenc zeneszámunk a lelkükig hatol. Az ASMR különböző változatairól bővebben ITT írtunk.


ASMR pop: túl a zajon érkezik a zene

Bármilyen furcsa, de ezeket a zajokat össze lehet hangolni az énekszóval is. Assi Musa öt évvel ezelőtt tette fel az első ASMR videóját a YouTube csatornájára, amin a relaxálás, a szeretet és a gyógyítás hívó szavakkal eddig 323 videót készített el. Legújabb ASMR vlogjában pedig a zajt keltő hangok mellé megnyugtató, lágy hangon énekel is. Mégpedig finnül, ami a magyar fülnek igazán speciális.

Assi elmondása szerint, a zene lendületet adott neki a különféle ASMR videók készítéséhez, amit egyébként az énekléshez vásárolt mikrofonjaival kezdett el készíteni, mégsem volt sokáig egyértelmű a számára, hogy a két műfajt ötvözze. Idegennek érezte, nem látta, hogyan lehetne természetesen összehangolni a kettőt. Egészen mostanáig:

ASMR, mint öngyógyítás

Eddig 990 ASMR videót készíttet az Egyesült Államokban élő Lauren, aki @FrivolousFoxASMR néven érhető el a YouTube-on. A fiatal lánynak csaknem kétmillió követője van. Bemutatkozójából megtudhatjuk, azután kezdett el ASMR videókat készíteni, hogy elvesztette élete szerelmét egy autóbalesetben, és ő maga depressziós és visszahúzódó lett. A csatorna viszont kiútként szolgált a számára hat évvel ezelőtt, amikor elkezdte a videókat készítei. Lauren is szokott énekelni az ASMR zajok mellett:


Forrás: ITT
Fotó: Getty Images